Úgy 4 éves koromtól akartam kutyát. Nem, nem szerettem volna, hanem AKARTAM. Mindennel próbálkoztam: kértem, könyörögtem, durcáskodtam, hazavittem talált ebet – Anyukám azonban hajthatatlan volt. 13,5 évig küzdöttem a különféle módszerekkel, mikor végre megtört az ellenállás, és valóra válhatott az álmom: lett kutyám. Márkáját tekintve középuszkár volt. (Eredetileg német juhászra vágytam, de ez lett a kompromisszum, hiszen ő elég kicsi is volt, és a mi a legfőbb, nem hullott a szőre!)
Arielnek kereszteltem a kis hableányról, mert hatalmas, habos bundája volt, ha kifésültem.
Ez a rendelő pedig szintén gyerekkori álom, így gondoltam, Ariról nevezem el. A vet állatorvost jelent, így lett tehát Arivet.
